A szerződés felmondása, az elállási jog.

  • A megrendelőt megillető elállási és felmondási jogokat, kivételeket, elállási jogot a 24/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szabályozza.
  • A fogyasztó az átvételtől számított tizennégy napon belül, indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.
  • A fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette, szolgáltatás nyújtása esetében pedig, amikor a szerződést megkötötte, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet a tájékoztatási kötelezettségének eleget tett.
  • Ha a gazdálkodó szervezet nem tesz eleget a tájékoztatási kötelezettségének, a fogyasztó az elállási jogát a tájékoztatás időpontjától gyakorolhatja
  • Az elállási jog gyakorlása miatt az áru vissza szolgáltatásával kapcsolatban felmerült szállítási költségek a megrendelőt terheli. A fogyasztót ezen felül egyéb költség nem terheli. A gazdálkodó szervezet azonban követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.
  • A gazdálkodó szervezet köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő tizennégy napon belül visszatéríteni.
  • A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek: 24/2014(II.26.)d,e pontok alapján „romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termékek tekintetében”„olyan zárt csomagolású termékek tekintetében, amely egészség védelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontás után nem küldhető vissza”
  • Az elállási szándék írásban, a határidőn belül elküldött nyilatkozattal is közölhető.
  • Átvétel után összetört, károsodott termékeket nem áll módunkban cserélni, amennyiben a csomag felbontás után ezt tapasztalja kérjük keresse ügyfélszolgálatunkat


Minta felmondási nyilatkozat: Szerződés felmondási nyilatkozat

A fogyasztó kötelezettségei elállás vagy felmondás esetén. 24/2014(II.26.)13.
  • A fogyasztó köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni.
  • A fogyasztót kizárólag a termék visszaszállítási költsége terheli. 
Slide thumbnailUltraTech  LED reflektor 25000óra 100W fekete 4000K 9600lm 110° IP65
UltraTech LED reflektor 25000óra 100W fekete 4000K 9600lm 110° IP65
Termékkód LEDFL9600BK Teljesítmény 100W Fényáram 9600 lumen Élettartam 25000 óra Sugárzási szög 110° Szabályozhatóság Nem Színhőmérséklet 4000 Kelvin Színvisszaadási index 80 Védettség IP65 Feszültség 220-240V Feszültségvédelmi szint (Up) 2kV(L-N, L/N-PE) Túlfeszültség levezetése Csatoló ellenállással Érintésvédelmi osztály I. Bekötőkábel hosszúság 50cm Fej dönthetősége (oldalfal) ↑ 60° / ↓120° EAN kód 5999560919271
Slide thumbnailUltraTech  LED mennyezeti lámpatest 16W 1080 lumen 4000K IP44 UTL-LEDL1080SL
UltraTech LED mennyezeti lámpatest 16W 1080 lumen 4000K IP44 UTL-LEDL1080SL
Előnyök: 60-100W-os normálizzós, 20-23W-os kompakt- és körfénycsöves, opál burás, beltéri mennyezeti lámpatestek kiváltására alacsony energia fogyasztás (16Wh) 25000 üzemóra élettartam megszokott melegfehér fény fröccsenő víz ellen védett otthoni és irodai felhasználásra ajánlott Felhasználói útmutató
Slide thumbnailUltraTech  LED mennyezeti lámpatest kristály fényhatású búrával 32W 2600 lumen 4000K 25000 óra IP20  UTL-LEDL2600S
UltraTech LED mennyezeti lámpatest kristály fényhatású búrával 32W 2600 lumen 4000K 25000 óra IP20 UTL-LEDL2600S
kristály fényhatás nagyteljesítményű beépített LED modullal alacsony energia fogyasztás (32Wh) 25000 üzemóra élettartam hidegfehér fény otthoni és irodai felhasználásra ajánlott
Slide thumbnailUltraTech  LED reflektor mozgásérzéklõvel 20Watt 4000K hidegfehér 1800 lumen 25000 óra LEDFL1800BKPS
UltraTech LED reflektor mozgásérzéklõvel 20Watt 4000K hidegfehér 1800 lumen 25000 óra LEDFL1800BKPS
infravörös mozgásérzékelővel 100-150W-os halogénizzós fényvetők kiváltására alacsony energia fogyasztás (20Wh) túlfeszültség védelemmel 25000 üzemóra élettartam alumínium házzal hidegfehér fény kisnyomású vízsugár elleni védelem otthoni és ipar felhasználásra egyaránt ajánlott elérhető fekete színben
Slide thumbnailUltraTech  LED mennyezeti lámpatest 32W 2660 lumen 4000K IP20 UTL-LEDL2660Q
UltraTech LED mennyezeti lámpatest 32W 2660 lumen 4000K IP20 UTL-LEDL2660Q
nagyteljesítményű beépített LED modullal alacsony energia fogyasztás (32Wh) 25000 üzemóra élettartam hidegfehér fény otthoni és irodai felhasználásra ajánlott
Termék hozzáadása a listámhoz
A termék bekerült az összehasonlításba

Oldalunkon sütiket, úgynevezett cookie-kat használunk szolgáltatásunk jobb működése érdekében